Azt már eddig is megszokhattuk, hogy Lewis Hamiltont édesapja szinte minden alkalommal értékeli fiát, de azt még egy világbajnoki esélyes őse sem tehetné meg, hogy lekezelően beszéljen az egyik vetélytársáról, pedig Anthony Hamilton egyenesen leírta Räikkönent egyik nyilatkozatában.
Az apuka egyedül a másik ezüstnyílban ülő Fernando Alonsót tartja veszélyesnek, mert tudja, ha a spanyol jó napot fog ki, akkor még a pontversenyt jelenleg vezető csemetéje sem biztos, hogy meg tudja állítani a címvédőt.
"Kimi? Az kicsoda?"- állítólag így reagált arra az újságírói kérdésre Anthony Hamilton, hogy nem tart-e Kimi Räikkönentől. Ez mindenféleképpen azt jelzi, hogy nem is számol a finnel, és ezt az apa meg is erősítette azzal, hogy az újságírónak kerek-perec kijelentette, egyedül Alonsót tartja veszélyesnek fiára.
"A legfontosabb, hogy Alonso elől rajtolhatunk. Ez nagyon fontos, mert mégis csak a világbajnoki cím forog kockán a futamon."
Valóban, Lewis Hamiltonnak minden esélye megvan arra, hogy a sorozat történetének legfiatalabb versenyzőjeként végső diadalt ünnepelhessen. Természetesen ilyenkor mindenkiben felmerül, hogy egy ilyen helyzetben miként lehet megőrizni a koncentrációt. Nos Anthony szerint fiának ezzel semmi gondja: "Nem is gondol arra, hogy a valaha élt legfiatalabb világbajnok válhat belőle, és ez így van rendjén, mert mindig is arra tanítottam, hogy a soron következő feladattal törődjön."
Akármennyire is Hamiltonnak áll a zászló, a kisördög nem alszik, ezért még bármi megtörténhet a Brazil Nagydíjon. Ezzel tisztában van Anthony is, aki szerint fia már most fantasztikus szezont produkált újoncként, ezért a végeredménytől függetlenül már most nagyon büszke gyermekére.