Räikkönen dobogóval ünnepelné 30. születésnapját
Dobogós helyezéssel ajándékozná meg magát születésnapja alkalmából a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon Kimi Räikkönen.
A Ferrari világbajnok versenyzője a negyedik helyen ért célba Suzukában, s elmondása szerint ez volt az elérhető legjobb eredmény.
„A Japán Nagydíjon sikerült előrelépnünk Szingapúrhoz képest, ahol nem voltunk képesek felvenni a harcot a dobogós helyekért” – mondta a finn pilóta.
„A negyedik hely a legjobb volt, amit elérhettünk [Suzukában] és elégedettnek kell lennünk ezzel.”
„Amikor az autó ugyanaz marad, minden a pályán múlik, ez okozhat különbséget, akárcsak az, hogy miképp üzemelnek az abroncsok. Mint azt elmondtuk, Suzukában nem sikerült megtalálni a megfelelő leszorítóerőt, mint azt az első szektorban nyújtott teljesítményünkön is láthattad. Azonban a második és harmadik szakaszon versenyképesek voltunk. A verseny második felében elég erősek voltunk, amikor a lágyabb keveréket használtuk.”
Räikkönen hozzátette, nagyon fontos pontokat szereztek múlt hétvégén Japánban, hiszen céljuk továbbra is az, hogy megőrizzék harmadik helyüket a konstruktőri tabellán.
„Elméletileg a negyedik hely nagyszerű eredmény, s csapatként nagy szükségünk van erre az öt pontra, mely lehetővé tette számunkra, hogy megtartsuk a harmadik helyet a konstruktőri tabellán. Nem volt lehetőségünk harcolni a dobogóért. Úgy döntöttünk, hogy a kemény keverékkel vágunk neki a versenynek és problémáim voltak az első etapban. Aztán a lágyabb gumikkal a cél az volt, hogy befogjam Heidfeldet és meg voltam győződve arról, hogy meg tudjuk csinálni. Aztán bejött a biztonsági autó és ez az a helyzet, ahol általában reménykedhetsz abban, hogy pozíciót nyerhetsz. De Suzukában nehéz volt az újraindítás, az egyenes végén megpróbáltam helyet keresni, hogy megelőzzem Hamiltont, de nem volt reális lehetőség erre.
„Több baleset volt ezen a versenyen, de azt hiszem, ez elég gyakori Suzukában. Amikor határon autózol, benne van a pakliban, hogy hibázol. Ez pedig egy olyan pálya, ahol nagy árat fizetsz a hibákért, köszönhetően a nagy sebességnek és a szűkös bukótereknek. Említettem már, hogy nagyon szeretem a suzukaihoz hasonló kihívásokat: nagyon örültem annak, hogy ilyen hosszú idő után visszatértünk.”
A harmincadik születésnapját október 17-én betöltő Räikkönen emellett elmondta, nehéz megmondani, miképp teljesít majd az F60-as versenygép a szezon hátralévő két versenyén, azonban jó lenne, ha dobogóra állhatna Interlagosban.
„Bele kell adnunk mindent az utolsó két versenyen, hogy a harmadik helyen maradhassunk még úgy is, hogy a McLaren egyre erősebb. Nehéz lesz magunk mögött tartani őket Interlagosban és Abi Dhabiban. Nehéz megmondani, hogy teljesít majd az F60-as ezeken a pályákon: okoztunk már néhány meglepetést a szezon során. Természetesen szeretnék a dobogón végezni Brazíliában azért is, mert a 30. születésnapomat ünneplem majd ott. Szép ajándék lenne!”
|