Rikknen az utols gyors krn hibzott
Kimi Rikknen csak a 6. helyrl indulhat a vasrnapi Magyar Nagydjon, ami miatt rtheten nagyon csaldott. A Ferrari versenyzje hibzott utols gyors krn a kvalifikcin, ennek ksznhet, hogy vgl csak a harmadik sorbl startolhat. A finn azonban igyekszik a lehet legtbbet kihozni ebbl a helyzetbl.
A ferraris a kt httel ezeltti Nmet Nagydjon is csak a hatodik pozcibl kezdhette a futamot, s most ismt nehz helyzetbl vrhatja a folytatst. A finn dolgt tovbb nehezti az is, hogy egy olyan plya poros oldalrl rajtolhat majd, amelyen nagyon nehz elzni.
A vilgbajnoki pontversenyben harmadik helyen ll Rikknen tisztban van azzal, hogy kemny verseny vr r, ennek ellenre az a clja, hogy rajtpozcijhoz kpest elrbb vgezzen a futamon.
Utbbinak azrt van klnsen is nagy jelentsge, mert a tabellt vezet Lewis Hamilton a pole pozcibl, mg a pontversenyben msodik Felipe Massa a harmadik helyrl indulhat.
"Hibztam az utols gyors krmn, ami miatt rtkes idt vesztettem, s ez azt kveten trtnt, hogy az elz ksrletem sorn sem sikerlt nagyszer krt megtennem. Ennek ksznhet, hogy a hatodik vagyok"- idzte az autosport.com a finnt.
"Termszetesen nem vagyok boldog amiatt, hogy a harmadik sorbl rajtolhatok, a versenyem ugyanis vgig nagy kzdelembl fog llni. Megprblom azonban a lehet legtbbet kihozni ebbl a helyzetbl, figyelembe vve azt, hogy az aut ma nem volt rossz"- folytatta Rikknen, aki utoljra prilis vgn Spanyolorszgban nyert futamot. "Egy kiss nehz idkn megynk keresztl, de nem szabad feladnunk. Arra van szksgnk, hogy minden egyes apr rszletet jl sszerakjunk, s ha ez sikerl, akkor az eredmnyek ismt jnni fognak."
|