Domenicali: A Ferrari sokkal tbb pontot is gyjthetett volna
A Ferrari csapatfnke, Stefano Domenicali ismt leszgezte, hogy Kimi Rikknen Franciaorszgban megsrlt autjban motort fognak cserlni, majd azt is hozztette, ha megbzhatbb lenne az F2008-as, s nem kvetnnek el hibkat, akkor sokkal jobban llnnak a bajnoksgban is.
Mint ahogyan arra bizonyra sokan emlkeznek, Rikknen legutbb Magny-Cours-ban gy teljestette a futamot, hogy krlbell a verseny felnl meglazult a kipufogcs utols eleme az F2008-asrl, majd nhny krrel a leints eltt le is replt az elem a versenygprl.
A csapatfnk mr a Francia Nagydj utn beszlt arrl, hogy nagy valsznsggel Rikknen versenygpbe j motor kerl. A Jgembert azonban nem fogjk htrbb sorolni a rajtrcson, mert a Ferrari lni fog azzal a lehetsggel, hogy idn az els erforrs-csert bntetlenl el lehet vgezni.
"Ami Kimi motorjt illeti, figyelembe vve a szablyokat is, a bntets elkerlse mellett, szerintem kicserljk az egysget az autjban, hogy megprbljuk cskkenteni a kockzatot"- mondta Domenicali kedden, majd azzal folytatta, ha megbzhatbb lenne az F2008-as, akkor mr sokkal tbb pontot gyjthettek volna idn.
"Ha megnzzk a szmokat, elgedettek lehetnk azzal, amit idig elrtnk, de nem szabad elfelejtennk, hogy nem ment minden simn"- magyarzta a maranelli alakulat hivatalos oldaln az olasz szakember, aki azt is elmondta, termszetesen Silverstone-ban is lesz nhny j fejleszts az autkon. "Vesztettnk nhny rtkes pontot a megbzhatsg hinya miatt, s azrt is, mert minden szinten kvettnk el hibkat. Sokkal jobban is llhatnnk a bajnoksgban."
A Ferrari a konstruktrk bajnoksgban az len ll, mg Felipe Massa a piltk versenyt vezeti, Rikknen pedig a 3. nyolc futam utn.
|