A Ferrari elverte a McLarent az év első tesztnapján
Kimi Raikkönen és csapattársa, Felipe Massa stílusosan kezdte meg a Ferrari felkészülési programját, ugyanis ők diktálták a tempót a 2008-as idény első csoportos tesztprogramjának nyitónapján a spanyolországi Jerezben.
Mindkét versenyző a Ferrari új autóját, az F2008-at kormányozta, melyet a múlt hétvégén mutatott be a csapat Maranellóban.
A Ferrari duója mögött a McLaren spanyol tesztpilótája, Pedro de la Rosa végzett az MP4/23-as modellel, akit a Toro Rosso német versenyzője, Sebastian Vettel követett a negyedik pozícióban. Az ötödik a McLaren újdonsült versenyzője, a finn Heikki Kovalainen lett.
A McLaren egyébként már a múlt héten is Jerezben tartózkodott, ahol egy háromnapos exkluzív tesztprogram keretén belül bejáratta az MP4/23-as első két példányát.
"Az egyetlen probléma az esős idő volt" – mondta Kovalainen. "Azt terveztük, hogy végrehajtunk egy nagydíj-szimulációt, de ez végül meghiúsult. Az egyetlen dolog, ami az elmúlt teszt óta változott, az üléspozíció. Most egy kicsit lejjebb ülök az autóban."
Mivel reggel vizes pálya fogadta a csapatokat, a McLaren úgy döntött, hogy nem kockáztat, és kihagyja a délelőtti tréninget. Mindezek ellenére de la Rosa elégedett volt a mai munkával.
"Nem volt könnyű dolgunk, hiszen nagyon vizes volt az aszfalt a délelőtt folyamán, így jobbnak láttuk, ha nem hajtunk ki a pályára" – mondta a spanyol versenyző. "Az autó kiválóan megy, és bár még csak most kezdtük meg a tesztelését, már érzem, hogy jobb elődjénél."
"A legfontosabb viszont az, hogy az új autó a megbízhatóság tekintetében nagyon hasonlít a tavalyi modellre. Hosszú etapokat is teljesítettünk, mindennemű probléma nélkül, ami nagyon jó dolog. Célunk a következő a holnapi napra: minél több kört teljesíteni."
"Az új autó nagyban hasonlít a tavalyira, így mikor először teszteltem, alig vettem észre különbséget, bár az igazat megvallva, még nagyon sok minden hiányzik róla, és számos elem még a tavalyi modellről került rá, tehát ha így vesszük, még nem készült el az új autónk."
A Toro Rosso számára ígéretesen végződött az első tesztnap, ugyanis Vettel negyedik helyét Bourdais egy hatodik pozícióval fejelte meg, akit Nico Rosberg követett a Williams átmeneti, FW29B kódszámot viselő versenyautójával.
A Ferrari és a McLaren mellett a Toyota is 2008-as autójával körözött. A kölni bázisú csapat új autóját Jarno Trulli kormányozta, aki Rosberg mögött a nyolcadik lett. Az olasz versenyző újdonsült csapattársa, Timo Glock a tavalyi autóval kezdte meg a munkát, a német pilóta a tizenharmadik helyen zárta az első tesztnapot.
"Minden simán ment a mai nap folyamán" – mondta Trulli. "Egész nap versenyképesek voltunk, a vizes és a száraz pályán egyaránt. Keményen hajtottunk, hogy minél jobban megismerjük az új autót, ami nagyon fontos."
A Renault csak egyik versenyzőjével, Nelsinho Piquet-vel képviseltette magát, ahogy a Red Bull Racing színeiben is csak David Coulthard volt szolgálatban.
Vitantonio Liuzzi, mint a Force India hivatalos tesztpilótája, bemutatkozott új csapatával, és a tizenegyedik helyen végzett.
"Sokat fejlődtünk az elmúlt teszt óta, amit itt teljesítettünk, és az autó sokkal jobban reagál a változtatásokra, mint korábban. Elégedett vagyok" – mondta Liuzzi. "Azonban nem volt könnyű napunk, voltak mechanikai problémáink, így sok időt töltöttünk a garázsban, ezért sem tudtunk túl sok kört megtenni, de még így is pozitívan értékelem a mai napot."
James Rossiter a tabella végén landolt, miután elromlott a Honda motor Super Aguri típusú versenyautójában.
Az edzés vizes pályán vette kezdetét, az aszfalt délután fél kettő magasságában száradt fel teljesen. Összesen nyolc alkalommal került elő a piros zászló: egyszer Massa, Vettel, Bourdais, és Nakajima, kétszer pedig Piquet és Glock miatt.
Teszteredmények
Jerez, első nap:
1. Raikkonen Ferrari (B) 1:19.846 59 * 2. Massa Ferrari (B) 1:20.123 42 * 3. de la Rosa McLaren-Mercedes (B) 1:20.548 54 * 4. Vettel Toro Rosso-Ferrari (B) 1:20.732 40 5. Kovalainen McLaren-Mercedes (B) 1:20.936 48 * 6. Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) 1:20.997 47 7. Rosberg Williams-Toyota (B) 1:21.143 47 8. Trulli Toyota (B) 1:21.314 84 * 9. Piquet Renault (B) 1:21.696 41 10. Coulthard Red Bull-Renault (B) 1:21.746 49 11. Liuzzi Force India-Ferrari (B) 1:23.035 44 12. Nakajima Williams-Toyota (B) 1:23.134 42 13. Glock Toyota (B) 1:24.351 56 14. Rossiter Super Aguri-Honda (B) 1:34.862 10
Az eredmények nem hivatalosak
|