Robertson: Räikkönen már háromszoros világbajnok is lehetne
Kimi Räikkönen menedzsere, David Robertson szerint a finn pilóta túl sokáig várt első világbajnoki címére, és hozzátette, tehetsége miatt a Ferrari versenyzőjének már legalább három bajnoki trófeánál kellene járnia.
A Jégember 2007-ben a szezonzáró Brazil Nagydíjon szerezte meg élete első világbajnoki címét, úgy, hogy két futammal az idény vége előtt még 17 pontos hátrányban volt az élen álló Lewis Hamiltonnal szemben.
Bár Räikkönen természetesen nagyon boldog első bajnoki trófeája miatt, Robertson úgy gondolja, a finn pilótának már több elsősége is lehetne, ha előző csapatánál, a McLarennél megbízható autóval versenyzett volna.
"Két világbajnokságot vettek el Kimitől"- mondta Räikkönen menedzsere a finn MTV3 televíziónak adott interjújában. "Ő lehetett volna minden idők legfiatalabb világbajnoka, ha a McLaren autója megbízható lett volna. Ő mégis felért a csúcsra, és mi ennek nagyon örülünk, de egy helyett, már három világbajnoki címet kellett volna nyernie. Kimi egy hihetetlen nagy tehetség."
Robertson arról is beszélt, azzal, hogy Fernando Alonso egy év után távozott a McLarentől, Räikkönen korábbi csapata újra bebizonyította, hogy nehézségei vannak a pilóták kezelése terén.
"Alonso távozása rossz volt a McLarennek. A csapatnál nem tudnak bánni a versenyzőkkel. Érdekes lesz majd meglátni azt, hogy vajon Pedro de la Rosát vagy Heikki Kovalainent választják-e Hamilton csapattársának"- folytatta a menedzser. "Én személy szerint azt hiszem, hogy de la Rosa mellett döntenek majd. Ron Dennis sosem tudta, hogyan kezeljen két gyors pilótát. Ez volt a helyzet akkor is, amikor Kimi és Juan Pablo Montoya vezetett a McLarennél."
A menedzser később nem bírta ki, hogy ne szúrjon oda Lewis Hamiltonnak is, aki első Forma-1-es szezonjában az utolsó futamon vesztette el a világbajnoki címét Räikkönennel szemben: "Az volt egyébként az elképzelés 2006. végén, hogy Hamilton vezet majd az utolsó néhány futamon Kimi mellett, de annyira rossz volt a Michelin gumikon, hogy a McLaren végül Pedro mellett döntött."
|